Készül egy népzene- és néptáncvetélkedő a Duna TV-n. Ennyi történt, semmi több. Hívhatják népi megasztárnak, ki mit tudnak, bárminek poénból, csak az a poén, hogy ez így nem poén. Kicsiny országunkban sajnos ez a téma ha nem is tabu, de buta tekintetekkel találkozni mindenhol, ahol felvetődik a hagyomány, a népi. Mert bizony a nagy-nagy többségnek fingja sincs az egészről.
"Az a cigányzene, ugyan, sosem hallgattam a jóebédhezszólanótát, ááááá!!! az a nyekergés, nem bírom. Matyóhímzés, palotás, Csárdáskirálynő. Tudom az asszonykórus... Te tényleg ott táncolsz csimmába???"
Nem, gyerekek, ez a múltunk egy része. Fontos része, mert amíg nem volt tévé, meg diszkó, addig ezek a ma már majdnem elfeledett dolgok jelentették a szórakozás egyetlen formáját. Az meg elcsépelt, hogy a múlt nélkül nincs jövő ugye? De igaz lehet. Ha a nép nagy része a tévét bámulja, vajon melyik az a médium, amin keresztül a legjobban el lehet érni? Itt a lényege ennek a vetélkedőnek. Jusson el az emberekhez, nézzék, lássák, hogy van. Hogy a táncházak itthon épp 40 éve biztosítják a lehetőséget a tanulásra, a népi muzsika és tánc megismerésére. Ilyen lehetőség ez is. Esély a tévénézőknek, akik még nem tudják. Hátha megtanulják.
Hogy ki találta ki, nem tudom, de szegényhez biztosan rohant a család, mint Ráby Mátyás Rotheisel Ábrahámjához a fiai, hogy nehogy megtedd, ne vonj átkot a családodra hiszen szétszed a szakma... :)
Merthogy megy az osztás keményen, ahogy blogunk ars poeticája is vallja: dőlnek a vélemények, mert abból soha sincs hiány. Kár volt elkezdeni, hülyeség, minek? A fácsén egész folyama indult meg a véleményezésnek egy olyan felvetésből, hogy ugyan ti indultok-e, és ha igen/nem, akkor miért. Legalább szembesülünk a vélemények sokaságával, de azért jócskán vannak veretes baromságok köztük, de ugye ez nem újdonság. Itt lehet megnézni.
Meglátjuk milyen lesz. Meglátjuk mekkora sikere lesz. De addig szapulni? Előzményeket példának hozni? Ugyan már, emberek! NEM volt előzmény!!! Nem volt olyan kimittud, röpüljpáva, bármi is, ahol ilyen versenyhelyzetbe ágyazódott volna be a dolog, mint amit a mostani kereskedelmi televíziók teremtenek akár maguknak, akár a közszolgálati tévéknek. Azelőtt egy, majd két csatorna közül lehetett választani. Most meg ha valamit keresek, örülök, ha odatalálok, és ha megkérdeznék tőlem, hogy otthon hányas csatornán van ez meg ez, hát bizony, ha agyonlőnének sem tudnám. A megasztár, meg a sok mittudomén mi a profitról szólnak, ott még a műsor bevételein túl a szereplőkről is lehúznak jó sok bőrt, szerződnek, megkötik. Ugye a pénz is csak a társaságot szereti.
Itt ilyen profitot senki se várjon. Itt a lényeg, hogy jusson el minél több helyre, minél messzebb. Példát adjon a fiataloknak, hogy ezt is lehet csinálni. Piacot a zenészeknek, hogy több helyre hívják őket muzsikálni. Lehetőséget a táncegyütteseknek, hogy ne csak a helyi aerobik klub, meg a karatésok lépjenek fel a falunapon, hanem ők is, mert igenis nem cikibb ezt tudni, mint amazt. Tanuljanak belőle fiatalok és öregek, és örüljenek, hogy van még ilyen.
Mert itt az érték a profit.
